Cégünkről

Kik vagyunk?

Egy eltökélt csapat, menedzserek, fejlesztők és felhasználók, férfiak és nők, szülők és diákok egyaránt.
Mindenek előtt hétköznapi emberek, akiknek ugyanúgy pörög az élete, néha túl sok az elfoglaltsága és a kötelezettsége, így a családdal és a pihenéssel vagy szórakozással töltött idő kincs.
Ezért is tudjuk nagyra értékelni azokat az újításokat, melyek megkönnyítik életünket.
Vásárolni és „jól járni” is szeretünk, sőt, úgy gondoljuk elengedhetetlen része az életünknek, hogy tájékozottak legyünk abban, mit és hol kaphatunk meg kedvezőbb áron, mint máshol, így felhasználóként is jól ismerjük a kuponok világát és a hűségprogramokat.
Éppen ez vezetett bennünket oda, hogy kezelhetővé, áttekinthetővé tenni ezt az óriási mennyiségű adatot, információt, árat, kupont, kártyákat hatalmas segítség lehetne bárki számára a mindennapi rohanásban.

Erre született a MOBILOY.

4 év kemény munkájának eredményeként, piackutatásokkal, tesztekkel megerősítve úgy gondoljuk, hogy végül sikerült egy olyan lojalitás alkalmazást fejlesztenünk, amely egyesíti a cégek hűségprogramjainak, illetve a kuponos kedvezmény rendszereknek az előnyeit, mindemellett számos többlet funkciót és lehetőséget kínál, mind a fogyasztóknak, mind pedig a mikro, kis és középvállalkozóknak, szolgáltatóknak az érvényesüléshez, vevőkörük elégedettségének megerősítéséhez, így a törzsvásárlók megnyeréséhez.

És hogy mit is jelent a lojalitás platform?

Az egyszerű̋ pontgyűjtő és kuponakciók továbbfejlesztett, speciális változatát. Különböző̋ problémák komplex kezelésére alkalmas, partnerhálózaton alapuló, hosszú távú együttműködési formát. A Mobiloy hűségprogram előnye, hogy a „valahová tartozás” érzetét, illetve a játék, az ajándék élményét adja.

Átfogó, sokrétű, független. Közösségteremtő erejű. „Márkafüggetlen.”

Hisszük, hogy lehet egyszerűbben!

A Csapat

Partnereink

Kapcsolatfelvételhez az adatainkat megtalálod itt...

...de, akár innen is írhatsz nekünk: